Ugorjunk rögtön a hónap közepére, ahol egykétnapos rendezvényen merülhetünk el a Feng Shui és az ezotéria izgalmas világába. Az immár komoly hagyományokkal rendelkező találkozó a fonyódi Művelődési Központban kerül megrendezésre május 18-19. között. Az előadások mellett koncerteket is élvezhetünk,fellép egyebek mellett Enricó hegedűművész és Berkes Gabriella énekesnő. Az előadókat felsorolni is nehéz lenne, ugyanakkor mindegyik az egészséges életmódhoz, táplálkozáshoz és persze a Feng Shuihoz kapcsolódik. Érdekesnek ígérkezik!
Május 25-én, szombaton ünneplik a Balaton napját szerte a tó körül. Balatonfenyvesen igazi családi móka várja akilátogató vendégeket sportprogramokkal, vidám vetélkedőkkel éshorgászversennyel. Érdemes ugyanakkor autóba ülni, és bejárni az északi és adéli partot is, hiszen számos település csatlakozott az immár ötödik alkalommal megrendezésre kerülő fesztiválhoz, melynek célja a balatoni összetartozás ünneplése is. Élvezzük a színvonalas programokat, a remélhetőleg remek időt, és legyünk részesei a semmihez sem fogható balatoni közösségnek!
Cinderella, azaz Hamupipőke története igazi klasszikus, a méltán népszerű ExperiDance előadásában pedig új életre kela legendás mese. A május 26-án a Zákányi Kálmán Sportcsarnokban bemutatásrakerülő mesemusical kihagyhatatlan program kicsiknek és nagyoknak egyaránt.Látványos táncbetétek, magukkal ragadó dalok és fantasztikus díszletek – érdemes minél előbb megváltani a jegyeket!